Az üres fészek szindróma nem csupán a magányról és a csendes szobákról szól, hanem egy teljesen új fejezet kezdetéről is. Amikor a gyerekek kirepülnek, a szülői szerep alapjaiban rendül meg, és sokan tanácstalanul állnak az új helyzet előtt. Ez az időszak lehetőséget ad arra, hogy a korábbi tekintélyelvű viszonyt valami sokkal mélyebb, barátibb kapcsolattá formáljuk. Ehhez azonban mindkét fél részéről türelemre és a régi minták tudatos elengedésére van szükség.
Az irányítás elengedése az első lépés a bizalom felé
A legnehezebb feladat a szülő számára, hogy ne akarja minden áron megoldani a gyermeke problémáit. Évtizedeken át az volt a dolgunk, hogy óvjuk és útba igazítsuk őket, de felnőttként már nekik kell meghozniuk a saját döntéseiket. Ha folyton kéretlen tanácsokkal látjuk el őket, azzal akaratlanul is azt üzenjük, hogy nem bízunk a képességeikben. Tanuljunk meg várni, amíg ők kérdeznek, és akkor is inkább támogassunk, mintsem ítélkezzünk.
A kontroll elengedése nem jelenti az érdektelenséget, csupán a felelősség áthelyezését. Egy felnőtt gyereknek szüksége van a tudatra, hogy a szülei akkor is mellette állnak, ha éppen hibázik. Ez a biztonságérzet lesz az alapja annak, hogy később is szívesen ossza meg velünk az élete fontos eseményeit. Ne feledjük, hogy a saját hibáinkból tanultunk mi is a legtöbbet fiatalkorunkban. Engedjük meg nekik is ezt a tapasztalást, még ha fájdalmas is nézni a távolból. A tisztelet ezen formája sokkal szorosabb köteléket hoz létre, mint a folyamatos fegyelmezés.
Gyakran előfordul, hogy a szülő bűntudatot érez, ha nem avatkozik be egy láthatóan rossz döntésbe. Ilyenkor érdemes emlékeztetni magunkat, hogy a gyermekünk már önálló entitás. A mi feladatunk most már a háttérország biztosítása, nem pedig a hadvezetés. A bizalom pedig idővel kamatostul térül majd meg a kapcsolatunkban.
A határok tiszteletben tartása mindkét fél számára létfontosságú
A felnőtté válás folyamata elkerülhetetlenül együtt jár az intimszféra kijelölésével. Fontos megértenünk, hogy a gyerekünknek joga van titkokhoz vagy olyan életrészekhez, amelyekbe nem enged be minket. Ez nem ellenünk irányul, hanem az ő önállóságának a jele. Ha tiszteletben tartjuk a határait, ő is könnyebben fogja elfogadni a mi kéréseinket. A kopogtatás, a telefonos bejelentkezés vagy a látogatások egyeztetése alapvető udvariasság kellene, hogy legyen.
Ugyanakkor a szülőnek is meg kell húznia a saját határait, hogy ne váljon „örökös kiszolgáló személyzetté”. Nem kötelező minden hétvégén unokázni vagy bármikor ugrani, ha segítség kell a háztartásban. Az egészséges kapcsolat alapja, hogy mindkét fél igényei és szabadideje értéket képviseljen. Ha ezt tisztázzuk, elkerülhetjük a későbbi sértődéseket és a mártírszerep kialakulását. A kölcsönös tisztelet teszi lehetővé, hogy valóban örömteli legyen az együtt töltött idő.
Közös élmények tanácsok és kritika nélkül
Sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy minden találkozást egyfajta „számadásra” használunk fel. Megkérdezzük a munkát, a párkapcsolatot, a lakás állapotát, és máris kész a feszültség. Ehelyett próbáljunk meg olyan programokat szervezni, ahol nem a problémáké a főszerep. Menjünk moziba, kiállításra vagy csak sétáljunk egy nagyot az erdőben. Ilyenkor csak a jelenre és az együttlét örömére koncentráljunk.
A közös hobbi vagy egy új kurzus elvégzése fantasztikus módja az újrakapcsolódásnak. Amikor mindketten tanulunk valami újat, megszűnik a tanító-tanítvány dinamika a szülő és gyerek között. Együtt nevethetünk a bénázásokon, és közösen örülhetünk a sikereknek. Ez a fajta egyenrangúság frissítően hat a megfáradt családi mintákra. Ne féljünk kipróbálni valami olyat, ami tőlünk távol áll, de a gyermekünket érdekli. Ezzel is kifejezzük, hogy fontos számunkra az ő világa és az ő szemléletmódja. A közös élmények pedig új témákat adnak a vacsoraasztalnál is.
A kritika mentes övezet kialakítása az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk. Ha a gyerekünk tudja, hogy nálunk nem kell védekeznie, sokkal gyakrabban fog felkeresni minket. A dicséret és az elismerés pedig felnőttkorban is ugyanolyan jólesik, mint óvodásként. Hangsúlyozzuk azokat a tulajdonságait, amikre büszkék vagyunk benne. Ez megerősíti az önbizalmát és a kettőnk közötti érzelmi hidat.
Végül ne felejtsük el, hogy a humor a legjobb feszültségoldó. Egy jól irányzott vicc vagy egy régi közös történet felidézése sokat segíthet a nehéz pillanatokban. A nevetés összekovácsol és segít túllépni a napi bosszúságokon. A családi legendárium ápolása fontos része a közös identitásunknak.
A hallgatás művészete és az őszinte érdeklődés ereje
A kommunikáció minősége határozza meg, mennyire maradunk közel egymáshoz az évek során. Ahelyett, hogy mi beszélnénk folyamatosan, próbáljunk meg valódi hallgatósággá válni. Tegyünk fel nyitott kérdéseket, és figyeljünk a válaszokra anélkül, hogy rögtön véleményt formálnánk. Sokszor a gyerekünk csak arra vágyik, hogy valaki meghallgassa a napi nehézségeit. Ha biztonságban érzi magát, magától is megnyílik majd.
Az őszinte érdeklődés nem egyenlő a vallatással. Fontos különbséget tenni a kíváncsiskodás és a törődés között. Ha valóban érdekel minket a véleménye a világról, azt érezni fogja a hangsúlyunkon is.
A felnőtt gyerekkel való kapcsolatunk folyamatosan változik, és ez így van rendjén. Ne ragaszkodjunk a tíz évvel ezelőtti állapothoz, hanem ünnepeljük azt, akivé vált. Az elfogadás a legmélyebb szeretetteljes gesztus, amit egy szülő tehet. Ha képesek vagyunk partnerként tekinteni rá, egy életre szóló szövetséget köthetünk. Ez az új típusú barátság lesz az, ami átsegít minket az időskor kihívásain is.
A szülőség tehát nem ér véget a 18. születésnappal, csak átalakul. Egy sokkal csendesebb, de talán még értékesebb szakaszba lépünk, ahol a kényszer helyét átveszi a szabad választás. Amikor a gyerekünk azért látogat meg minket, mert valóban vágyik a társaságunkra, tudhatjuk, hogy jól végeztük a dolgunkat.
