A legtöbb családban a szombat délelőtt nem a felhőtlen pihenésről, hanem a porszívó zúgásáról és a mosatlan edények tornyairól szól. Szülőként gyakran érezzük úgy, hogy egyszerűbb és gyorsabb mindent egyedül megcsinálni, mint könyörögni a gyerekeknek egy-egy apró segítségért. Pedig a közös teendők nemcsak a mi vállunkról vehetik le a terhet, hanem alapvető készségeket is tanítanak a legkisebbeknek. Az otthoni feladatok megosztása valójában a csapatmunka első és legfontosabb iskolája.
A közös munka nem büntetés hanem lehetőség
Fontos, hogy a gyerekek ne kényszerként vagy fenyegetésként éljék meg, ha segíteniük kell a háztartásban. Ha a rendrakást büntetésként használjuk egy rossz jegy vagy csínytevés után, örökre negatív érzéseket társítanak majd hozzá. Ehelyett próbáljuk meg úgy tálalni, mint a közösséghez tartozás természetes részét. Mindenki használja a tányérokat, mindenki összekoszolja a padlót, így a rend helyreállítása is közös érdekünk.
A gyerekek alapvetően vágynak arra, hogy hasznosnak érezzék magukat és kompetenciát éljenek át. Amikor rábízunk egy óvodásra egy egyszerű feladatot, azt üzenjük neki, hogy bízunk a képességeiben. Ez az önbizalom pedig az élet más területein is kamatozni fog. Ne feledjük, hogy a cél nem a tökéletes tisztaság, hanem a közös felelősségvállalás kialakítása. Kezdjük kicsiben, és legyünk türelmesek a kezdeti kudarcoknál.
Kezdjük az életkornak megfelelő feladatokkal
Sokszor azért bukik el a próbálkozás, mert túl nehéz vagy unalmas feladatot adunk a gyereknek. Egy hároméves már képes a szennyes kosárba tenni a ruháit, vagy összegyűjteni a játékait a nappali közepéről. Ezek apróságok, de rászoktatják őt a rend fenntartásának igényére.
A kisiskolások már komplexebb folyamatokban is részt vehetnek, mint például a viráglocsolás vagy a portörlés az alacsonyabb polcokon. Ebben a korban már értik az összefüggéseket, és büszkék lehetnek arra, ha egyedül végeznek el egy rájuk bízott munkát. Fontos, hogy pontos instrukciókat adjunk, mert ami nekünk egyértelmű, az nekik még tanulási folyamat. Ne csak annyit mondjunk, hogy „rakj rendet”, hanem kérjük meg, hogy tegye a könyveket a helyükre.
A kiskamaszok és tinédzserek már szinte bármit meg tudnak csinálni, amit egy felnőtt, csak a motivációjuk hiányzik gyakran. Náluk érdemes fix felelősségi köröket kijelölni, például a szelektív hulladék kivitelét vagy a mosogatógép bepakolását. Ha tudják, hogy mi a pontos feladatuk és mikorra kell elkészülniük, elkerülhető a folyamatos nyaggatás.
A játékos megközelítés csodákra képes
Amíg a gyerekek kicsik, a házimunka akár izgalmas kaland is lehet számukra. Versenyezhetünk, hogy ki gyűjti össze gyorsabban a zokni-párokat a tiszta ruhák közül. A zene is hatalmas segítség lehet, egy pörgős lejátszási lista alatt sokkal gyorsabban telik a takarítás ideje. Próbáljuk meg játékosan bevonni őket, például nevezzük el a porszívót sárkánynak, aki megeszi a porcicákat.
Használhatunk különböző vizuális segédeszközöket is a motiváció fenntartásához. Egy színes hűtőmágneses táblázat, ahol minden elvégzett feladat után jár egy matrica, csodákat tesz az óvodásoknál. Az elért pontokat pedig be lehet váltani egy közös fagyizásra vagy egy extra esti mesére. Itt nem a fizetésről van szó, hanem az elismerésről.
Néha az is segít, ha szerepet cserélünk a gyerekkel a munka során. Legyen ő a „főnök”, aki ellenőrzi, hogy mi elég alaposan töröltük-e le az asztalt. Ez a játékos fordított helyzet oldja a feszültséget és nevetéssel tölti meg a délutánt. A lényeg, hogy ne egy komor, néma csendben végzett robotolás legyen a takarítás.
Idővel ezek a játékok elmaradnak majd, de az alapélmény megmarad. Ha pozitív emlékek fűződnek a közös munkához, később sem lesz akkora ellenállás. A humor a legnehezebb kamaszkorban is átsegíthet a holtpontokon. Egy jól irányzott vicc többet ér, mint tíz perc veszekedés.
Felejtsük el a tökéletességet a konyhában
A konyha az a hely, ahol a legkönnyebb és egyben a legnehezebb is bevonni a gyerekeket. Természetes, hogy lassabb lesz a főzés, ha egy ötéves méri ki a lisztet vagy mossa meg a zöldségeket. El kell fogadnunk, hogy ilyenkor több lesz a morzsa a földön és talán lisztes lesz a konyhapult is. Ez az ára annak, hogy a gyermekünk megtanulja az öngondoskodás alapjait.
Ha állandóan kijavítjuk, amit csinált, elvesszük a kedvét a további próbálkozástól. Ha nem tökéletesen egyenesek a felvágott uborkaszeletek, attól még a saláta ugyanolyan finom lesz. Dicsérjük meg az igyekezetet, és csak akkor avatkozzunk be, ha balesetveszélyes helyzet alakul ki. Hosszú távon sokkal többet nyerünk egy lelkes, segíteni akaró gyerekkel, mint egy patyolattiszta, de steril konyhával, ahol mindenki feszült.
A dicséret ereje és a jutalmazás csapdái
A pozitív visszajelzés a legjobb üzemanyag a gyermeki léleknek. Ne csak a végeredményt, hanem a belefektetett energiát és a segítő szándékot is értékeljük. Egy egyszerű „köszönöm, hogy segítettél, így hamarabb végeztem” mondat rengeteget jelent. Ezzel éreztetjük, hogy az ő hozzájárulása is számít a család egészének.
Vigyázzunk azonban a folyamatos pénzbeli jutalmazással, mert az visszaüthet. Ha minden apró mozdulatért pénzt adunk, a gyerek hamarosan csak akkor fog mozdulni, ha látja a hasznot. A házimunka nem fizetett állás, hanem a közös életünk fenntartásának alapfeltétele. Legyen a jutalom inkább közös időtöltés vagy egy kis rugalmasság a hétvégi programban.
Fontos, hogy a dicséret legyen specifikus és őszinte. Ahelyett, hogy csak annyit mondanánk, „ügyes vagy”, mondjuk azt, hogy „nagyon tetszik, ahogy elrendezted a könyveidet”. Ez segít neki beazonosítani, hogy pontosan mi volt az a viselkedés, ami pozitív visszhangot váltott ki. A gyerekek pontosan érzik, ha csak rutinból beszélünk hozzájuk.
Néha a legnagyobb dicséret az, ha megmutatjuk a munka gyümölcsét. „Nézd, milyen jó most ebben a tiszta szobában játszani!” – ez rávilágít az elvégzett munka belső értékére. Így lassan kialakul benne az igény a saját környezete rendben tartására. Ez a belső motiváció sokkal tartósabb bármilyen külső jutalomnál.
Ha hibázik, ne szidjuk le, inkább mutassuk meg, hogyan lehet kijavítani. A balesetek a tanulási folyamat részei, és senki sem születik profi ablakpucolónak. A türelem ilyenkor a legfontosabb befektetés a jövőbe.
Legyünk mi magunk a jó példa
Hiába várunk el rendet a gyerektől, ha a mi íróasztalunkon áll a koszos kávéscsésze és hegyekben állnak a papírok. A gyerekek elsősorban másolás útján tanulnak, nem a szavainkból, hanem a tetteinkből. Ha azt látják, hogy mi is természetesnek vesszük a feladatokat, ők is könnyebben alkalmazkodnak. Ne panaszkodjunk hangosan a takarítás miatt, mert akkor ők is teherként fognak rátekinteni.
Mutassuk meg nekik, hogy a rendrakás nem egy végtelen és reménytelen küzdelem, hanem egy rituálé. Legyen meg mindennek a helye, és tartsuk is magunkat ehhez a rendszerhez. Ha mi is következetesek vagyunk, a gyerekeknek is könnyebb lesz eligazodniuk az elvárások között. A káoszban nehéz fegyelmezettnek maradni, de egy strukturált környezet mindenkit segít.
Végezetül ne feledjük, hogy a célunk nem az, hogy ingyenmunkásokat neveljünk. Olyan felnőtteket szeretnénk útnak indítani, akik képesek gondoskodni magukról és a környezetükről. A közös házimunka során tanult türelem, alaposság és együttműködés a legfontosabb útravalók közé tartozik. Ha ezt szem előtt tartjuk, a szombati takarítás is kevésbé tűnik majd nehéz feladatnak.
