A modern világban szinte mindent a hatékonyság és a produktivitás szemüvegén keresztül nézünk. Ha leülünk olvasni, azt azért tesszük, hogy fejlődjünk, ha sportolunk, az egészségünket akarjuk megőrizni, ha pedig főzünk, az a célunk, hogy tápláló ételt tegyünk az asztalra. De hová tűnt az az önfeledt öröm, amit gyerekként éreztünk, amikor csak úgy, a tevékenység kedvéért csináltunk valamit? A léleknek szüksége van olyan pillanatokra, amikor nem kell teljesíteni, és nem kell semmilyen látható eredményt felmutatni.
A produktivitás csapdája és a belső kényszer
Sokan érezzük úgy, hogy minden egyes szabad percünket valamilyen hasznos tevékenységgel kell kitöltenünk. Ez a belső kényszer gyakran a munkából vagy a társadalmi elvárásokból szivárog át a magánéletünkbe. Ha nem produkálunk valamit, amit mások is értékelni tudnak, úgy érezzük, elpazaroltuk az időnket. Ez a szemléletmód azonban hosszú távon kiégéshez és állandó szorongáshoz vezethet.
A pihenés ma már sokak számára bűntudattal jár, mert úgy gondolják, közben lemaradnak valamiről. Pedig az agyunknak szüksége van az üresjáratokra, amikor nem egy konkrét cél lebeg a szemünk előtt. Amikor állandóan a következő lépésen gondolkodunk, elveszítjük a kapcsolatot a jelennel. Az öncélú elfoglaltságok segítenek visszatalálni ebbe a nyugodt állapotba.
A „hasznosság” fogalmát érdemes lenne újraértelmeznünk a mindennapjainkban. Hasznos ugyanis minden, ami segít feltöltődni és megőrizni a mentális egyensúlyunkat. Még akkor is, ha ez csupán kavicsok festése vagy egy bonyolult puzzle kirakása. Nem minden percnek kell a karrierünket vagy a háztartásunkat szolgálnia.
Miért felejtünk el játszani az évek múlásával?
Ahogy felnövünk, a játékot fokozatosan felváltják a kötelességek és a felelősségvállalás. A társadalom azt sulykolja belénk, hogy a játék komolytalan dolog, ami csak a gyerekeknek való. Emiatt sokan cikinek érzik, ha felnőtt fejjel valamilyen „gyerekesnek” tűnő hobbit választanak. Elfojtjuk magunkban a kreatív impulzusokat, mert félünk a környezetünk ítélkezésétől.
A játékosság valójában egy alapvető emberi igény, ami nem múlik el a felnőtté válással. Ez az a képességünk, amellyel felfedezzük a világot és kísérletezünk a lehetőségekkel. Ha ezt elnyomjuk, az életünk szürkébbé és monotonabbá válik. A nevetés és az önfeledt szórakozás nélkül a legstabilabb élet is üresnek tűnhet egy idő után.
A haszontalannak tűnő tevékenységek valódi értéke
Amikor valamilyen hobbiba kezdünk, aminek nincs piaci értéke, valójában a mentális egészségünkbe fektetünk. A kötés, a makettezés vagy a madármegfigyelés olyan meditatív állapotba juttathat, amit flow-élménynek nevezünk. Ilyenkor megszűnik az időérzékünk, és teljesen feloldódunk abban, amit éppen csinálunk. Ez a fajta elmélyülés rendkívül pihentető az idegrendszer számára.
Az ilyen tevékenységek közben az agyunk más területei aktiválódnak, mint a napi rutin során. Ez segíti a kreatív problémamegoldást az élet más területein is, bár nem ez a fő cél. Gyakran egy-egy „haszontalan” délután után születnek meg a legjobb ötleteink a munkánkkal kapcsolatban. A távolságtartás a feladatoktól megadja a szükséges perspektívát.
Végül, ezek a hobbik lehetőséget adnak arra, hogy büntetlenül hibázzunk. Itt nem számít, ha elrontunk egy öltést vagy félremegy az ecsetvonás. Ez a szabadság segít abban, hogy az élet más területein is elfogadóbbak legyünk önmagunkkal. A hibázás lehetősége nélkül nincs valódi fejlődés és tanulás sem.
A közösségi média korában hajlamosak vagyunk csak azt csinálni, ami jól mutat a képeken. Azonban a legértékesebb hobbik gyakran azok, amiket senkinek sem mutatunk meg. Ezek a privát örömforrások alkotják a belső világunk legfontosabb bástyáit. Ne a lájkokért, hanem a saját mosolyunkért alkossunk valamit.
Hogyan találjuk meg a nekünk való kikapcsolódást?
Sokan azért nem kezdenek bele semmibe, mert nem tudják, mihez lenne igazán kedvük. Ilyenkor érdemes visszaemlékezni arra, mit szerettünk csinálni tíz-tizenkét éves korunkban. Gyakran ott rejlik a válasz azokban az években, mielőtt még túlontúl komolyan vettük volna magunkat. Legyen szó sárból tapasztott várakról vagy képregények rajzolásáról, az alapvető érdeklődésünk ritkán változik.
Ne féljünk kipróbálni több különböző dolgot is, mielőtt elköteleződnénk. Nem kell azonnal profi felszerelést vásárolni, elég, ha csak belekóstolunk egy-egy területbe. Egy ingyenes online kurzus vagy egy baráti workshop remek kiindulópont lehet. A lényeg a kíváncsiság és a nyitottság megőrzése a világ felé.
Kezdjük kicsiben, és ne akarjunk azonnal mesterműveket alkotni. Ha túl magasra tesszük a lécet, a hobbi hamarabb válik újabb stresszforrássá, mint kikapcsolódássá. Elég, ha csak napi tíz-húsz percet szánunk valamire, ami tényleg csak rólunk szól. Ez az idő is elegendő ahhoz, hogy kizökkenjünk a mindennapi mókuskerékből.
Figyeljük meg, mi az a tevékenység, ami közben elfelejtjük ellenőrizni a telefonunkat. Ez a legjobb jelzője annak, hogy olyasmit találtunk, ami valóban leköt minket. Ha megszűnik a külvilág, akkor jó úton járunk a belső béke felé. Ne sürgessük a folyamatot, hagyjuk, hogy a hobbi találjon meg minket.
Kérdezzük meg a barátainkat is, ők mivel töltik a szabadidejüket, amikor épp nem dolgoznak. Néha egy külső inspiráció adja meg a végső lökést egy új kalandhoz. Akár közösen is belevághatunk valamilyen új hobbiba, így a társasági életet is összeköthetjük a játékkal. A közös alkotás öröme pedig megsokszorozza az élményt.
Engedjük el végre a tökéletesség iránti igényt
A hobbik legnagyobb ellensége a maximalizmus, ami sokunkat megbénít. Ha úgy érezzük, hogy csak akkor érdemes csinálni valamit, ha abban mi vagyunk a legjobbak, akkor sosem fogjuk élvezni. A „haszontalan” hobbi lényege pont az, hogy lehetünk benne középszerűek vagy akár csapnivalóak is. Senki nem fog osztályzatot adni a nap végén a teljesítményünkre.
Gyakoroljuk az elfogadást a saját ügyetlenségünkkel szemben is. Nevessünk magunkon, ha nem úgy sikerült a sütemény vagy a festmény, ahogy elterveztük. Ez a fajta humor és önegyüttérzés az élet minden területén kamatoztatható képesség. A tökéletlenségben gyakran több báj és egyediség van, mint a gépies pontosságban.
A lélek akkor gyógyul, amikor megengedjük magunknak a szabadságot a hibázásra. Ne hasonlítsuk össze magunkat az interneten látott profi alkotókkal, akik évek óta gyakorolnak. Az ő útjuk nem a mi utunk, és a célunk sem ugyanaz. Mi nem eladni akarunk valamit, hanem megélni a pillanatot.
Kis lépések a szabadabb és örömtelibb mindennapok felé
A változás nem történik meg egyik napról a másikra, de tudatos döntéssel elindulhatunk felé. Jelöljünk ki a naptárunkban egy órát a héten, ami szent és sérthetetlen. Ez legyen az az időszak, amikor semmilyen hasznos dolgot nem szabad csinálnunk. Kezdetben furcsa lesz ez a fajta „üres” idő, de hamar rá fogunk érezni az ízére.
Engedjük meg magunknak a luxust, hogy néha csak bámuljuk a felhőket vagy gyűjtsünk szép leveleket az erdőben. Ezek az apró, értelmetlennek tűnő gesztusok töltik fel a lelkünket energiával. Ahogy egyre több ilyen pillanatot csempészünk az életünkbe, úgy fogunk egyre kiegyensúlyozottabbá válni. A haszontalanság valójában a legfontosabb öngondoskodás, amit csak tehetünk magunkért.
Végül rájövünk, hogy az élet nem egy megoldandó feladatlista, hanem egy megélhető kaland. A hobbijaink emlékeztetnek minket arra, hogy kik is vagyunk valójában a munkakörünkön és a családi szerepeinken túl. Merjünk néha értelmetlen dolgokat csinálni, mert pont ezek az apróságok teszik teljessé az emberi létet. A boldogság nem a produktivitás végén vár ránk, hanem ott rejtőzik a játékos percek mélyén.
