Megérkezünk az irodába, leülünk a gép elé, és hirtelen elönt minket a szorongás. Hiába a sokéves tapasztalat és a korábbi sikeres projektek, mégis úgy érezzük, hogy csak a szerencsén múlott minden eddigi eredményünk. Ez az állapot sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, és még a legmagasabb beosztású vezetőket is gyakran utoléri a hétköznapok során.
A belső bizonytalanság nem válogat a pozíciók között
Az imposztor-szindróma nem egy orvosi diagnózis, hanem egyfajta lélektani jelenség, amely a karrierünk bármely szakaszában felütheti a fejét. Akik ettől szenvednek, képtelenek belsővé tenni a sikereiket, és állandóan attól rettegnek, hogy egyszer mindenki számára kiderül az állítólagos hozzá nem értésük. Úgy érzik, mintha csak színlelnék a kompetenciát, miközben a környezetüket sokkal felkészültebbnek látják. Érdekes módon ez a fajta szorongás leginkább a túlteljesítőket és a maximalistákat sújtja a leginkább.
Ez a belső feszültség hosszú távon komoly mentális megterhelést jelent, és akár korai kiégéshez is vezethet. Ha folyamatosan azt érezzük, hogy csalók vagyunk, az felemészti a kreatív energiáinkat és gátolja a szakmai fejlődésünket. Fontos felismerni, hogy ezek a gondolatok nem a valóságot tükrözik, hanem csupán a belső kritikusunk torzításai. A felismerés az első és legfontosabb lépés a változás felé vezető úton.
Ismerjük fel a saját eredményeinket a mindennapokban
Az első lépés a belső egyensúly helyreállítása felé a tudatosítás. Amikor legközelebb dicséretet kapunk egy elvégzett feladatért, ne hessegessük el azzal a félmondattal, hogy csak szerencsénk volt. Álljunk meg egy pillanatra, és gondoljuk végig, mennyi munkaórát és konkrét energiát fektettünk abba az eredménybe. A tények listázása segít abban, hogy visszatereljük magunkat a realitás talajára.
Érdemes elkezdeni egy úgynevezett sikernaplót vezetni, ahová minden nap feljegyezzük az elért céljainkat. Ide nemcsak a nagy előléptetéseket írhatjuk fel, hanem az apróbb napi győzelmeket is, mint egy jól sikerült prezentáció vagy egy megoldott konfliktus. Ha feketén-fehéren látjuk a listát, sokkal nehezebb lesz elhitetni magunkkal, hogy semmihez sem értünk. Idővel ez a gyakorlat segít átkeretezni a saját magunkról alkotott szakmai képünket. Olvassuk vissza ezeket a sorokat a nehezebb napokon, amikor épp mélyponton van az önbizalmunk.
A környezetünk pozitív visszacsatolásai is fontos pillérek lehetnek az önértékelésünk építésében. Ne féljünk megkérdezni a felettesünket vagy a kollégáinkat, hogy pontosan mi tetszett nekik a munkánkban. A konkrétumok és a részletes visszajelzések segítenek elhinni, hogy valóban mi vagyunk a sikereink kovácsai. Ez a fajta külső megerősítés segít lebontani a belső bizonytalanság falait.
Tanuljunk meg másként tekinteni a hibáinkra
Az imposztor-érzés egyik legnagyobb táptalaja a hibázástól való szinte beteges rettegés. Ha úgy gondoljuk, hogy csak csalással jutottunk a pozíciónkba, akkor egyetlen apró tévedést is a lelepleződés bizonyítékának látunk. Pedig a hiba nem a hozzá nem értés jele, hanem a tanulási folyamat teljesen természetes része. Mindenki követ el hibákat, még azok is, akiket a legnagyobb példaképeinknek tekintünk a szakmában. Fontos, hogy ne katasztrófaként, hanem hasznos tapasztalatként tekintsünk ezekre a helyzetekre.
Próbáljuk megfigyelni, hogyan beszélünk magunkkal egy rontott feladat vagy egy félresikerült megbeszélés után. Ha a belső hangunk kegyetlen és bíráló, akkor itt az ideje a tudatos stílusváltásnak. Beszéljünk magunkkal úgy, ahogy egy kedves barátunkkal tennénk hasonló szituációban. Az önelfogadás és az önegyüttérzés nem a gyengeség jele, hanem a hosszú távú szakmai stabilitás alapköve.
Beszéljünk nyíltan a félelmeinkről a mentorunkkal vagy a kollégákkal
A szorongásunk egyik legnagyobb ereje az elszigeteltségben és a titkolózásban rejlik. Amíg csak a saját fejünkben rágódunk a kételyeinken, addig azok hajlamosak óriásira nőni és elhatalmasodni rajtunk. Amint azonban kimondjuk őket valakinek, akiben bízunk, hirtelen elveszítik a hatalmukat felettünk. Meglepő lesz tapasztalni, hogy hányan küzdenek hasonló gondolatokkal a közvetlen környezetünkben is. Gyakran kiderül, hogy a legmagabiztosabbnak tűnő kollégánk is átment már hasonló nehéz időszakokon.
Egy jó mentor nemcsak szakmai tanácsokkal lát el minket, hanem érzelmi támaszt is nyújthat a nehéz pillanatokban. Ő valószínűleg már sok hasonló esetet látott a pályafutása alatt, és kívülről látja a mi valós értékeinket. Egy őszinte, támogató beszélgetés vele sokat segíthet helyretenni a megingott önértékelésünket. Ne féljünk segítséget kérni, mert a sebezhetőség felvállalása valójában az erő jele.
A professzionális közösségek és szakmai csoportok szintén kiváló terepet adnak a megnyílásra és a tapasztalatcserére. Itt nem kell attól tartanunk, hogy a gyengeség jeleként értékelik az őszinteségünket a többiek. Sőt, a közös sors tudata rengeteg felesleges belső feszültséget képes feloldani bennünk. Ha látjuk, hogy mások is félnek néha, mi is könnyebben békélünk meg a saját emberi kételyeinkkel. A szakmai magabiztosság nem a félelem hiánya, hanem a félelem kezelésének képessége.
Engedjük el végre a tökéletesség kényszerét
A maximalizmus gyakran kéz a kézben jár az imposztor-szindrómával a munkahelyi környezetben. Ha csak a százszázalékos, hibátlan teljesítményt fogadjuk el magunktól, akkor szinte garantált a folyamatos kudarcélmény. Tanuljuk meg felismerni azt a pontot, amikor egy feladat már elég jó ahhoz, hogy leadjuk. Az optimális teljesítmény gyakran sokkal hatékonyabb és kifizetődőbb, mint a végtelennek tűnő, aprólékos finomítgatás.
A munkahelyi elégedettség nem abból fakad, hogy soha nem követünk el egyetlen botlást sem. Sokkal inkább abból ered, hogy képesek vagyunk fejlődni, tanulni és alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Ha elengedjük az irreális elvárásokat, végre marad energiánk arra is, hogy valóban élvezzük a munkánkat. Ne feledjük, hogy a karrierünk egy hosszú utazás, nem pedig egy sprint, ahol minden egyes lépésnek tökéletesnek kell lennie. Adjunk magunknak engedélyt a lassításra, a pihenésre és az elért sikerek megünneplésére is.
A belső bizonytalanság leküzdése nem egyetlen éjszaka alatt történik meg, hanem egy folyamatos belső munka eredménye. Ha megtanuljuk reálisan látni a képességeinket és elfogadni a dicséreteket, a szorongásunk idővel alábbhagy. Merjünk hinni a saját szakértelmünkben, hiszen az eredményeinket nem a véletlen, hanem a kitartó munkánk hozta meg.
